Almenü
Az uradalmi ház és major története
Az 1790-ben épült római katolikus templom a hozzá tartozó plébániaházzal, a nem messze látható uradalmi magtár és iskola, valamint a templommal szemben magasodó uradalmi ház képezték a 18-19. században Nagytevel község központját, melyet a zirci cisztercita apátság építtetett és tartott fenn az államosításokig. Az ispánság megszűnése 1945-re, az oroszok bejövetelére datálható. Az utolsó ispánt, Deák Gyulát, akit rangja szerint botos ispánnak neveztek, ugyan el nem űzték, de a földosztás itt is megtörtént. A cselédek is kaptak kb. 10 hold körüli földet, az ispán pedig a már államosított major igazgatását vette át, mely a Városlődi Állami Gazdaság egyik kihelyezett ágazataként működött tovább az uradalmi majorban. A falu másik végében az Arda-pusztán lévő szintén ciszterci birtokot, melyen azidő szerint disznótenyésztés folyt, az Ugodi Termelőszövetkezet vette birtokba.
A zirci apátság itteni birtokainak igazgatási központja két részben épült. Földszintje már 1720-ban állt, míg emeletét 42 évvel később emelték rá. S mivel a régi Szent-Katalin templom már romokban hevert, és az új Szentháromság-templom csak később készült el, az uradalmi házban átmenetileg kialakított kápolna vette át a templom szerepét. Sajnos e kápolna pontos helyéről nincs biztos adat, a zirci Apátsági Könyvtárban csak utalás található róla. (Milleneumi Emlékkönyv 1896. Szent István Társulat, Budapest) "Tevel régi temploma ekkor még romokban hever (1715-ben sic!). 1720-ban megépítik Tevelen a mai urasági ház földszinti részét. Itt rendeznek be egy kis kápolnát. A Pápáról jövő rendtagok egy ideig ebben végzik az isteni tiszteletet." (386. o.) A Bakony nyugati felén elterülő birtokok középpontja Tevel. "A hívek lelki gondozása több erőt követelt; miért is a teveli lelkész mellett többnyire kisegítőket (coadjutor) találunk.
Amint a létszám gyarapodott, kisded lakásuk is szűknek bizonyult. Már 1755-ben emelettel kezdik bővíteni és 1762-ben el is készülnek vele. Öt év múlva meg majorsági épületeiket is átadják rendeltetésöknek." (Milleneumi Emlékkönyv 1896; 387. o.) A későbbiek során különválasztják az uradalmi házat funkciójában, s új lelkészlakást építenek fel. "Tevelen eddig a lelkész a jószágkormányzó rendtárssal a ma is fönlévő első rendházban lakott s teljes ellátását itt élvezte. A Regulatio Parochiarum rendeletének következtében, 1787-1790 közt megépül a rendházzal átellenben, közvetlen a templom mellett, a kényelmes és csinos lelkészlakás a szükséges gazdasági épületekkel." (Milleneumi Emlékkönyv 1896; 388. o.)
Amint belépünk a hatalmas boltíves kapun, bal felől találjuk a cselédlakások egy részét. A párosan épült földszintes épületek közepén az utca felé volt az ún. füstös konyha a nyitott kéménnyel, melyet az ott lakó két család közösen használt, valamint a kamra kis ablakkal szintén az utcafrontra nézett. A konyhától balra és jobbra helyezkedtek el a szobák, a családok magánterülete, ez esetben a szoba az udvarra nézett. Az első cselédház szobájának nagy ablakából kiláttak a kapuszínre. Az udvarra kilépve elénk tárul az udvart derékszögben lezáró istállórendszer. Rögtön a jobb sarokban a cselédlakások mellett volt a lóistálló 2-3 pár lóval, melyek két oldalt voltak bekötve. Az ispán lova is mellettük állt, az számított "szolgálati" járműnek. Itt állt még a "tejes" ló, amivel a tejet vitték Pápára. A következő istállórészben álltak a mindenkori ispán tehenei, ezt követte a növendékistálló a háború előtt, majd az állami gazdaság idején lóistállóként funkcionált. A két istállósor találkozásánál a sarokban volt a takarmányozó, a cselédek innen hordták szét az állatok részére a takarmányt. Az ispán mindig törekedett arra, hogy cselédnek nagycsaládos embereket vegyen fel, hisz a gyerekek számára is akadt munka. A növendékistállóban tartott borjakat a nagyobb cselédlegények gondozták. Habár a 17-18 éves legények már ugyanannyit tudtak dolgozni, mint a családos emberek, fizetségük mégis fél konvenció volt, csak a fele a családosénak. Az egész konvencióval már járt tehén és disznótartás is, a tehéntartáshoz a takarmányt az apátság biztosította. A disznók etetnivalójának megtermeléséhez az ispán adott egy katasztrális hold földet családonként. Egy anyadisznót tarthattak és féléves korig a malacaikat.
Az ököristálló a szürke marhákkal a bejárati ajtóval szemben, a takarmányozó folytatását képezte. Az itt tartott 18-20 darab szürke marhát igavonásra használták. Négyet hajtott egy ember és ezt "zukk"-nak nevezték, valószínű a német Zug (húzás, igavonás) szóból ered. A fiatal ökrök utánpótlását a szintén zirci cisztercita birtokban lévő borsodpusztai major biztosította. Az állami gazdaság itt is lovakat tartott egy ideig. 10-12 párt, melyeket földművelésre használt. A földművelésre használt gépek megjelenésével egyre csökkent a lóállomány.
A cselédek tehénistállója zárja a sort, mindkét oldalon kettesével voltak a tehenek bekötve. Az ispán is több esetben ide mentette létszámba nem vett tehenét.
Élelem vásárlására a cselédek ún. fertálypénzt vagy sópénzt kaptak, ami az állattartással együtt biztosította egész évi megélhetésüket. Az istállók folytatásában következtek egymás mellé épülve a disznóólak. Az ispánnak általában 4 kutricája, anyadisznója volt. Ezeket az ólakat követték a cselédeké, hisz minden cselédcsaládnak volt egy óla, akiknek ez nem volt elég, azok deszkából csinálhattak maguknak további ólakat. Az udvar ólak felőli végén volt a trágyatelep. Az alja betonozott és kb. 70-80 cm magasságig fal vette körül. A híg trágyát innen egy erre a célra kialakított gödörbe folyatták majd onnan rendszeresen kihordták. A cél ezzel az akkori időkben higiénikus megoldással az volt, hogy a trágya ill. trágyalé a mögötte folyó Séd patak vizébe ne folyjon.
Térjünk át az udvar utca felőli oldalára az ún. Csabai-féle házhoz. Az uradalmi ház paplakkal szembeni végében épült egyszintes, eredetileg két cseléd részére tervezett ház. A kanász lakta is, míg a végében bognárműhely, a második világháború után a kovácsmester kapott helyet.
A főépülethez érve a kívülről is jól észrevehető változtatás a bal oldali 3 boltív üveges beépítése, mely a 60-as években történt, s a benne lakó Deák család társalgójául szolgált. Valamint a jobb oldali utolsó, folyosó végi boltív WC kialakítása céljára való befalazása. Az emeleten ugyanitt ma is üzemképes WC-t találunk.
Belépve a bejárati ajtón először balra kanyarodunk a Deák-féle, az ispán számára kialakított lakásba. Az ajtó a gyerekszobába vezet, ahol most egy vaskályha áll. E kályha eredetileg nem e ház szobáját díszítette, a jelenlegi 2005. évi átépítéssel került ide. A fűtést az egész épületben cserépkályhákkal oldották meg. Sajnos ezeket az államosítás után lebontották, széthordták. A beépített szekrények az egész ház területén eredetiek, habár kibontották őket és a cselédistállóba tették. A jelenlegi tatarozáskor kerültek vissza eredeti helyükre. Eredetiek még a szobák padlózatai, a mennyezeti ill. oldalfali díszítések, ívek, valamint a földszinti folyosó egy részének tégla és az emeleti folyosó egy szakaszának márványkockákkal való kirakása is.
A földszinti belső szoba, amely csak a gyerekszobán át volt megközelíthető, a hálószoba. A kétszárnyas üveges ajtó a folyosóról a gyerekszobába, illetve a folyosót lezáró szintén kétszárnyas üveges ajtó a 60-as években zajló átépítéskor került beépítésre.
A tejcsarnok az utolsó kisebb helyiségben az ispán lakosztálya mellett kapott helyet. A falubeliek hordták ide a tejet leadni, eladni. Innen vezetett egy lejárat a pincébe, az ispán külön pincéjébe, melyben a saját borát tartotta. Ma ez a földszinti fürdőszoba. A bejárati ajtóval szemben a mosókonyha egy kicsi helyiség, melyben a boltivek alatt fát tároltak a kemence befűtéséhez valamint a mosóüst alatti tűz rakásához.
A bejárattól jobbra volt a konyha, ebből nyílt az éléskamra, a spejz, amelyből most konyhát alakítottak ki. Mennyezete fagerendás, melyből látszik, hogy nem ehhez az épülethez tartozott eredetileg, ez volt a szomszédos cselédház egyik szobája. A konyhában a szekrény valójában egy stellázsi.
Az eredeti falépcsőn felfelé menet az emeletre úgy a felénél található egy csukló lezáró ajtó, azzal a céllal, hogy a fenti vendégeket senki se zavarja. A lépcsőn felérve balra volt a padlásfeljáró, befalazott lépcsőit pihenővel látták el. Ma megszűntetve.
A zirci apátságtól ide kirendelt kormányzó szobájába érünk a feljárattól balra. Jószágkormányzónak hívták és az itteni birtokokat, gazdálkodást vezette, akit évente kétszer- háromszor egy-egy hétre jött ellenőrizni egy inspektor, hogy a könyvelést felülvizsgálja.
Az emeleti vendégszobákat a háború után orosz katonák lakták, az istállókban lovakat is tartottak és innen jártak ki a lőtérre. Az apátság ideje alatt a bérmálásra érkező püspököt és kíséretét szállásolták itt el. 1927. szeptember 7-én megtartott bérmálásról írt beszámolójában az akkor helyettes lelkész, Dr. Kolb Ciprián, - aki Kostyelik Kajetánt helyettesíti -, részletesen beszámol a püspök úr, Dr. Rótt Nándor elszállásolásáról. "Őméltósága az asszisztencia kíséretében átment az uradalmi épületben elkészített lakosztályába, ahol kívüle még Csóthi Géza apát és Radovics h. titkár urak kaptak elhelyezést. Itt Zalai Mihály beneventálta a magas vendégeket Apát úr Őméltósága nevében, kívánva nekik, érezzék magukat jól itt tartózkodásuk ideje alatt. A püspök úr megköszönve a pompás lakást, átöltözött és átjött a plébániára, ..." (Az 1921 évi szept. hó 7-én megtartott nagyteveli bérmálás története, kézirat, Nagytevel, 1921.szept. 10. Dr.Kolb Ciprián c.r.h. lelkész)
A jelenleg emeleti fürdőszobában eredetileg nem volt semmi, lomtárszerű helyiség volt.
Az udvar közepén áll az egykori gémeskút, ma díszes kovácsoltvas borítás fedi, körülete terméskővel van kirakva.
Eredeti falépcső vezet a pincébe. A lejárattól balra van a hatalmas, a teljes főépület alatt húzódó uradalmi borospince, annak végében elkülönítve volt (ma már egybenyitott ispáni pince, legutóbb Deák Gyula ispáné és annak fiáé, Deák Győzőé volt, akik a földszinti tejgyűjtő helyiségből külön lejáratot nyitottak saját pincerészükbe - ma ez a lejárat befalazásra került). Az alja földes volt, ma téglaborítást kapott, nem úgy a szemben húzódó gyümölcsös-, almáspince, ahol megmaradt az eredeti állapot.
A háború alatt a borospincében húzták meg magukat az orosz katonák, azt megelőzően azok a fiatal lányok és asszonyok bujkáltak itt, akik féltek az orosz katonák erőszakoskodásaitól, hisz az a hír járta, hogy a falun átvonuló katonák nemcsak élelemhez akartak jutni mindenáron, hanem a nőkkel is erőszakoskodtak. Dr. Bárdos József akkori lelkész Bárdos Eti nevű unokatestvére is többször átmenekült a paplakból ide a pincébe félelmében. "1945. márc. 26. Ma úgy látszik szabad rablás volt az egész faluban. Déltől estélig minden értékes holmit elvittek a plébániáról: az összes felső ruhámat, Etinek a ruháit; tőlem 3 ezer, Etitől 1200 pt. Az összes lekvárokat, befőtteket, cukrot, mézet, mindent. A vánkoshuzatokat lehúzták, abba csomagolták az üveges dolgokat. Valóságos vandalizmus volt a plébánián. A pincéből elvitték az összes bort, utoljára este egy hadnagy volt itt másodmagával és megígérték, hogy többet nem jönnek vissza. Én mégsem maradtam itthon egyedül, mert Eti is átmenekült az ispánékhoz, ..." "1945. márc. 28. Ma nyugodtan aludtam itthon, Eti a majori pincében." (História Domus Nagytevel, kézirat)
A pincelejárattól jobbra nyílott a még ma is földes almáspince, hisz az uradalomnak 8 hold almáskertje volt. E részbe is jutott még a boroshordókból, általában hetet számláltak itt. A pincelejáró, ill. a hozzáépült cselédház már nem a főépület része. E cselédház is két család számára készült, de csak a kanász lakta, a végében pedig bognár-, majd kovácsműhely működött. E cselédházból falazták le az uradalmi ház éléskamráját, a mai konyhát. Későbbiekben Csabai-féle háznak hívták, a benne lakó család után. (Csabai Józsefné született Deák Erzsébet)
Az udvarra kiérve a mai kultúrház, illetve annak folytatásában álló ház (a kettő összeépülve) szintén dupla cselédházak voltak. Azért, hogy az ököristállóból az 1950-es években átalakított kultúrház kikerüljön, az állami gazdaság felajánlotta a közelebb eső cselédházat, az új kultúrház részére, melynek színpadát az összeépült szomszédos cselédházból választották le.
Cseledházak voltak továbbá az egykori iskola mellett, a magtár előtt is, szintén párosan. Így akár 10 cselédcsalád is tartozhatott az uradalomhoz.
Az udvar végében az utca felől volt a major felső bejárata, melynek kapuoszlopait egy-egy szobor díszítette. A templom falfülkéiben állnak ma ezek a szobrok, mert az ottani eredetileg fából készült alakok annyira megrongálódtak (a templomot többször villámcsapás érte sic!), hogy renoválás alkalmával az uradalmi kaput díszítő szobrok kerültek oda.
A felső kapura merőlegesen álltak a pajták, később juhokat tartottak bennük. Az udvar déli sarkánál híd íveli át a Séd patakot, ezen hordták be a megtermett takarmányt és terményt, valamint itt hajtották ki a juhokat legelni. Az állami gazdaság idejében állt itt egy siló, valamint egy mázsa is, melyre traktorokkal jártak rá, úgy mázsálták le az udvarra behordott terményt.
Köszönetemet fejezem ki Soós Lajos nagyteveli lakosnak, mesélőmnek, aki a főbejárattól jobbra álló első cselédházban látta meg a napvilágot 1936. április 13-án. Szülei cselédek voltak, majd az állami gazdaságban dolgoztak, mint ő is). Pontos, élményszerű elbeszélésével nagyon megkönnyítette a munkámat.
Írta: Csuka Gabriella